A fantázia hatalma

A fantázia képes megtölteni egy unalmas nappalit is bármivel. Például kora reggel, egy olyan konyhával, ahol száz kukta és ötven szakács a rendelkezésedre áll, akiknek pattogzó utasításoka adva, hercegnőknek való lakomát készíthetsz. Azt anyával megkóstoltathatod, óvatosan mert forró. 

- Hmm mennyei Pannácska!

- Ég kéjsz anya?

- Igen kicsim, még kérek.

Azzal már pördül is és hozza a következő adagot. De még mielőtt beleélném magam a helyzetbe, már mutatja is a cicát a markában. Egészen pici cica lehet, ott szorítja a jobb kezében:

- Anya egfogod a cicám?

Nagyon kisherceges dejá vu-val bólogatok, és óvatosan átveszem tőle.

Aztán táncra perdül. 

- Oppány zene!

És Koppány már húzza is a talp alá valót. Én fülelek, de földhözragadt felnőttségem az égvilágon semmit sem hall. Ezzel úgy látszik egyedül vagyok, mert Panna mérgesen Koppányhoz szól:

- Nem ezt Oppány! A ásikat!

De Koppány rendületlenül a régi nótát húzhatja, mert Panna most már csípőre tett kézzel:

- Ondtam, hogy a ásikat!

Mire Koppány:

- Nem a mászikat! Essszt!

Na, és akkor ezen már irdatlanul hajba is lehet kapni. Végül tisztázzuk, hogy csak annyi a gond, hogy Koppány mást dalt nem tud eljátszani ezzel a hegedűvel, a zongorája pont nincs nála, Panna pedig csak erre tud táncolni. Ez jó terv volt, mert már szent a béke és kitalálták, hogy cserélnének, vagyis Panna vezényel (mert most pont itt van a zenekara, aminek ő a karmestere), és Koppány táncol. Én meg csak ülök, kávézok és érzem, hogy nagyon fel kell zárkózzak.

És ez ilyen – szerencsére - nap mint nap, tündérek, manók és lovagok világában élünk. Nálunk napi szinten vannak lakomák, varázslatok és csodák. Nem csak karácsonykor. Nagyon, nagyon szeretem ezt a korszakot. Annyi mindenre megtanít, annyi mindent ad. Hátha magammal vihetem, akkor is, ha már felnőnek...