Lakókocsival az Adrián - második felvonás

Másnap kora reggel a csendet a kis helyi templom harangja HELYETT az én gyermekeim éktelen ricsaja törte meg. Ők már reggel hétkor úgy gondolták, hippi juppii, itt vagyunk, de klassz, na akkor menjünk ki, de Kooopááány megütött, de Panna vóóót. Visitás, veszekedés bömbölés. Anyaaa pisilnem kell! és hasonlók közepette, próbáltam betájolni a kávét meg a kávéfőzőt mielőtt Apor is felébredne, mert akkor már tényleg toppon kell lenni. Ennek következtében a kempingezők is mocorogni kezdtek, hol egy sátor zipzárának a hangja szűrődött be, hol egy kis edénycsörömpölés így hamar levontam a következtetést, hogy ma,  valószínűleg korábban indult meg az élet az átlagosnál. Hamar összeszedtem magam, és le a partra. Itt már alig találtunk szabad árnyékos helyet a kis matracainknak, de igazából nem is számított ugyanis a víz partja és a tenger lett szinte állandó lakhelyünk az elkövetkezendő hetekben.

A másnapunk még mindig a berendezkedésről, a hely feltérképezéséről szólt. Több nem várt akadályba is ütköztünk: a kempinghelyet kúnában kellett megfizetni, de nehezen találtunk a környéken nem EuroNetes ATM-et (ami jól belenyúl a pénztárcádba váltáskor).  Aztán a Murphy szabályok értelmében, ami elromolhat az el is romlik, s ami nem, azt a gyermekeink elrontják. Így elromlott a mobil légkondink (később kiderült, hogy csak vizet kell leönteni belőle), megtelt a lakókocsi latrinája – a gyerekek mintha ráéreztek volna, hárman kb. fél óránként adták egymásnak a kilincset. Nagyon kedvelték a kicsi miniatür patinás vécét így tartalommal is nagy előszeretettel megtöltötték. (Bár a mellettünk lévő kemping mosdó patyolat tiszta volt és pár lépésnyire, de ők mégiscsak az otthoni meghitt közeget preferálták.) Kifogyott a vizünk a víztartályból is (kezet mosni, vécét öblíteni, inni, csak abból lehetett, így ezt is meg kellett oldani, nem kis erőfeszítéssel).
Később Koppány kicsit eltévedt, aztán a vad biciklizés következtében sikerült el is esnie (Pannával együtt). Gyakorlott szülő révén, abban a pillanatban vettem elő az első segély készletet, amikor kitalálták, hogy hárman versenyt bicikliznek, kavicsos enyhén lejtő dombocskán.
A nap végére, pedig amikor már majdnem mindent sikerült megoldani, kiderült, hogy elromlott az autó.
Ez már sok volt, a valóban lazázni vágyó lelkünknek. Így igyekeztünk elnapolni az ezzel való problémát és csendben átadni magunkat a hely hangulatának. A kabócák dalának, a mellettünk lévő olasz társaság esti borozós, dallamos beszélgetésének, a francia diákok által hallgatott zene egy-egy átszűrődő hangfoszlányának.