Lakókocsival az Adrián - mindent megfestettünk

Ma mindent megfestettünk. Kékre festettünk, meg zöldre is, narancssárgára és lilára. Szint adtunk az égnek, a tengernek és a kavicsoknak is.  Ha erre jártok láthatjátok az eredményt. Most már igazán kék az Adria és egybeolvad a tenger azúrja az égbolt felhőtlen vakítóságával. A gyanútlan szemlélődőnek úgy tűnhet, hogy köveket festettünk. De mi, tudjuk hogy nem csak.
Ennél sokkal többet. Mindezt a kis rejtett öblünkben műveltük, ahová a gyerekek, kicipelték a temperát, ecseteket és egyéb kelléket. Vizes pohárnak először apa boros pohara lett befogva, de aztán egyszerűbbnek és élvezetesebbnek tűnt magát a tengert használni az ecsetek tisztogatása céljából. A művészet elfeledteti az idő múlását, így ma addig maradtunk, amíg a dagálynak köszönhetően a hullámok egyre inkább teret hódítottak s a matracainkon ücsörögve már lábainkat nyaldosták a fehér habok. Aztán a jó sok követ, amit a parton megfestettünk el is kellett hozni. (Bár volt az ügynek egy nehezebb pillanata, amikor apa a kövekkel és egyéb hasznos holmival megrakott batyuval lihegett fel a kaptatón. Megállt. Majd elmerengve feltette a költői kérdést:
- Normális vagyok én, hogy cipelem ezeket a köveket???) De szerencsére ezt a gondolatát hamar elhessegette, aztán, beletörődve az apai sorsba, békésen tovább kapaszkodott.
A kövek kint sorakoznak a lakókocsi előtt, már nem is annyira érdekesek. A folyamat volt a lényeg, nem pedig az eredmény. A gyerekek meg nagyon hamar álomba merültek. Biztosan színeket álmodnak, azúr kéket és fenyő zöldet, a tenger sós ízét, a kabócák dalát és kacagnak felhőtlenül boldogan a nagy kékségben.