Lakókocsival az Adrián - a vihar

Arra ébredtem, hogy fúj a szél. De nagyon! Viharfelhők gyülekeztek felettünk. A kempingben lakók teljes összhangban pakolgatni kezdtek.Volt aki behúzta az előpavilonját, volt aki rögzítette, de olyan is volt, aki (mint pl.a német szomszéd) gondosan össze is szedte, nehogy a szél lekapja a helyéről. Mindeközben egyre hangosabban fújt a szél megmozgatva szinte mindent maga körül. A mellettünk lévő fák vészjóslóan ropogtak és hajladoztak. 
‌A vihar előtti készülődés esetében is meghatározó azt hiszem a nemzetiség. Az olaszok, hangosan egymásnak utasításokat adva, kicsit kaotikusan, szedelőzködtek, a németek fegyelmezetten szótlanul, ki-ki a dolgát téve, a lengyel szomszédaink pedig csakúgy mint mi, gyerek zsivaj kíséretében próbálták megvívni az ember és a természet eme apró viadalát.
‌Farkas minden addig nem kifeszített elemet most gyorsan rögzített.
A kicsik segíteni próbáltak, igazából Apor is, csak ő, ha izgatott, akkor a feszültségét minden lehetséges és főleg idegtépő módon vezeti le. Így ahelyett, hogy a közelgő eső előtt segített volna beszedni a kiteregetett ruhákat, vagy bezárni a lakókocsi nyitott tetejét, ugrabugrált, eszeveszetten ordított, vagy megcsipkedte a kicsik arcát. Most már egy két eső csepp is megkopogtatta a lakókocsi tetejét, mi pedig versenyt futva az idővel pakoltunk, rögzítettünk, leszedtük minden ingóságunkat és bemenekítettük az előterünkbe. Később a kávémat kortyolgatva néztem a zuhogó esőt (immár az esővédett kis terünkben) eszembe jutott egy régebbi, szintén az Adrián megélt viharom. Amikor a szél moraja összekeverik a tengerével, az hátborzongatóan izgalmas és egyszerre félelmetes tud lenni. Olyankor döbben rá az ember, hogy milyen kicsi is valójában. Hogy a körülötte lévő tenger amelynek minden igyekezetével megpróbálja tönkretenni az élővilágát, milyen hatalmas erőket mozgat. Nagyjából ennyire futotta a napi elmélkedésem, mert a kávémat le sem nyelve már Pannacskának kellett a pisilését lemenedzselni, majd Koppány szomjas lett, Apor pedig ismét éktelenül összeveszett Hunorral. Az élet megy tovább esővel vagy eső nélkül, kávéval vagy kávétlanul.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések