Filmek a hétköznapokban

És sikerült!! A fene tudja. Tényleg varázslat. De valahogy Panna képes volt magát belegyömöszölnie egy nálánál jóval kisebb dobozba. Persze Koppány komoly segítség volt benne mert a doboz mellett állva, szurkolt neki:

- Anna a ejedet isz, tedd be, a ejedet isz!

Panna fejecskéje mégis makacsul kikandikált.   Ekkor Koppány a tettek mezejére lépett. Megfogta a rakoncátlan fejecskét és:

- Nem id! Hanem id! - felkiáltással betuszkolta a maradék helyre. 

Mindez, nem elég, mert a fizika törvényeinek ellentmondva, sikerült egy babát és három díszparnát is betennie Panna mellé (hogy kényelmes legyen neki). 

Aztán kezdődik a gyógyítás. Koppány kezében egy játék fecskendő - a gyengébb idegzetűek kedvéért itt megjegyezném, hogy tű nélkül -,  majd kedvesen megkérdi:

- Akajod? Teted tej dódszej?

Panna határozottan a fejét rázza: - Tetem nem tej! Nem akalok dódszejt!

Mire Koppány:

- Én akalok teted! -  És egy jól irányzott Pulp Fictionos mozdulattal megpróbálja mellkason szúrni engedetlen betegét.

Panna rémülten kikászálódik és menekül:

- Deje vissza! - kiáltja Koppány, miközben két karját felemelve, kicsit dülöngélve, fecskendővel a kezében utána ered. Itt most a jelenet átvált Frankensteinosról Hichcockosra, mert miután utoléri, hátulról többször is a hátába szúrja a fecskendőt, miközben Panna a valaha legjobb horrorszínésznőt meghazudtoló alakítást nyújtva, torka szakadtából sikít.

Hát ezért nem kell nekem már filmeket néznem amióta itt vannak ők. Hiszen csak ülök, figyelem őket és ismét felidézhetem kedvenc jeleneteimet, otthoni interpretációval.