Mivel autóval is könnyen megközelíthető a hely, ezért a kemping aljában elterülő partot már kora délután betelepítik a horvát helyi turisták. Főleg a hétvége zsúfolt. Szépen szorosan egymás mellé téve színes törölközőiket, delfin mintás matracaikat, szoronganak mint a heringek egymás mellett. Van itt aztán minden: gyerekzsivaj, zenebona, horvát életérzés ezerrel. Viszont egy picit arrébb, változik a táj. Varázslatos öblök húzódnak meg a sziklák alatt. Itt alig fordul meg pár ember. Az ég, a tenger horizontjával egybeolvadva, a kékség lenyűgöző színskáláját tárja elénk. A bódító illatot árasztó fenyőfák zöldek, a tobozok és fatörzsek szürkés-barnák, amelyek a lábaiknál elterülő sziklák és kavicsok vakító fehérségével összekacsintva, valódi optikai orgiát nyújtanak.
Biciklivel, csónakkal vagy úszva lehet megközelíteni ezeket a rejtett helyeket. Változatosságra és főleg nem tömegre vágyó német turistákkal, meztelenségre vágyó szabadelvű párocskákkal lehet összefutni itt. No meg velünk, Hunornak köszönhetően, aki felfedező természeténél fogva bejárta a környéket már rögtön az első napon.
Biciklivel közelitettük meg a helyet, majd leereszkedtünk a sziklás meredeken a fenyőfák felszíni gyökerei által létrehozott természetes kis ösvényen.
Lent aztán mindenki megtalálta a maga elfoglaltságát:
Hunor a partról benyúló szikláról ugrált a vízbe, kacsázott, búvárkodott és bebarangolta a környéket. Apor nagyjából ugyanezt csinálta, de ő kincseket is gyűjtött majd szépen berendezett egy múzeumot a matracomon.
Koppány úszott, gyűjtögetett és élvezte az életet. Panna evett, ivott majd miután nagyjából minden tartalék kajánkat elfogyasztotta elindult eltévedni. Hihetetlen vakmerõség vall erre a lányra. Sem tájékozódni, sem úszni nem tud. De ő elindult a sziklás parton, Apor után, aki már egészen messze járt eközben.
- Panna gyere vissza! Hahó kicsi lány! Füle botját sem mozgatta. Csak lépkedett szikláról-sziklára, kezeit a levegőbe emelve, egyensúlyozva mintha rá a gravitáció törvényei nem vonatkoznának. (Sem pedig a szülői aggodalom) Ezúttal résen voltunk, így egy megmentő expedíció indult utána Koppány és apa személyében. Már egésszen messzire jártak, amikor Koppány visszanézett és megállapitotta:
- Anya egyedül maradt ott és szép!
Ez roppant meghatott, ennél őszintébb bókot nem is kaphatna az ember.
A társaság a vízben lubickolva érkezett vissza 10 perccel később. Lelkendezve mesélték, hogy van egy ennél sokkal jobb part, ami egy sziklafal tövében található, csak csónakkal vagy úszva lehet megközelíteni. Két német család telepedett ott meg, kihasználva a hely nehéz megközelítési módjával járó nyugalmat.
Viszont számomra ez a kis öböl maga volt a paradicsom, így meghagytuk a két német családot abban a hitben, hogy a kis partjuk valóban turista védett.
Szép helyek és képek.Ez is egy izgalmas nap-Pannácska úgy látszik nagyon érdeklődő és kíváncsi lány-További szép napokat.
VálaszTörlés